

1. nap. (Budapest –) Győr – bősi vízlépcső – Pozsony Indulás reggel autóbusszal Budapestről, érkezés Győr barokk belvárosába. Az autóbusszal érkezők és a Győrből indulók felszállnak a Mosoni-Dunán a belvárosnál (14-es folyamkilométer) álló hajóra. Hajózás a Mosoni-Dunán lefelé Vénekig (1,5-ös fkm), itt az új zsilipen való átkelés után elérjük a Nagy-Dunát (1794-es fkm). Hajózás a Szigetköz mellett az innen már felsőszakasz jellegű folyamon. Bősnél zsilipelve a felvízen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét, működését. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868-as fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. A történelmi belvárosban tett városnéző sétával zárjuk.


2. nap. Pozsony – Dévény – Bécs – Tulln – Krems
Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880-as fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungaricanál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk Freudenaunál, majd áthajózunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi-erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1964-es fkm). Megcsodáljuk a Niebelung legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be a kis Csaba királyfival. Tullnból autóbusszal kremsi szállásunkra

3. nap. Krems – Wachau – Melk – Győr – Budapest
Reggeli után városnéző séta a Wachau fővárosában, Kremsben. Hajóra szállunk (2002-es fkm) és nekivágunk a a Kulturális Világörökség részét képező Wachaunak. Hamarosan kikötünk Dürnsteinnél, felkeressük a jellegzetes kéktornyú apátságot, sétálunk az ódon utcákon. Továbbhajózva a vízről csodálhatjuk meg a sziklaormon Dürnstein várát, majd a bámulatos vidéken templomok és várak között elhaladunk Weißenkirchen, Spitz és a Vénuszáról ismert Willendorf mellett. Az aggsteini vár után jön Schönbühel híres, látványos kastélya, alatta a sziklazátonyokkal. Melkben (2036-os fkm) kikötünk, elbúcsúzunk hajónktól, és a nagyon híres és látványos melki bencés apátságba megyünk. A belső terek és udvarok megtekintése után autóbusszal hazaindulunk. Az autóbusz Győrben bemegy a belvárosba, s úgy megy tovább Budapestre. Érkezés a késő esti órákban.

Időpont: 2023. június 23-25 (3 nap/2 éjszaka)
Elhelyezés: szállodában***, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban.
Ellátás: reggeli, vagy félpanzió
Utazás: hajóval és autóbusszal
Alap részvételi díj: 98 000 Ft/fő
Ebből részvételi díj: 92 000 Ft/fő
Ebből kikötői illeték: 6 000 Ft/fő
Útlemondási biztosítás: 2,5 %
Utasbiztosítás: 1 800 Ft/fő
Egyágyas felár: 32 600 Ft
Félpanziós felár: 19 800 Ft
Rádióvevős fülhallgató: a részvételi díjban
Belépők: kb. 24 EUR.